Kedves Eszmetársak!

Ismét eszperantós élményekben gazdag nyár áll mögöttünk, részt vehettünk Koppenhágában az UK-n, Jászberényben az IJL-n, a Dunakanyar Csoport, és az ERE csapat rendezvényein, a vasutasok és az egészségügyi szakcsoport szakmai napjain - felsorolni is nehéz valamennyit! De még nem ért véget a nyár, még előttünk áll augusztusban az ifjak által szervezett IJS.

Már régen vehettünk részt több napos, önálló, hagyományokat őrző kongresszuson, ezért, hogy ne fájjon annyira a nyár vége, örömmel jelentjük be, hogy a Magyarországi Eszperantó Szövetség az Eszperantista Pedagógusok Magyarországi Egyesületével, a Magyar Ifjúsági Eszperantó Szövetséggel, az Országos Orvos-Egészségügyi Eszperantó Szakcsoporttal és a Magyar Vasutas Eszperantó Egyesülettel karöltve Országos Kongresszust szervez.

2011. november 3-6 között mindenkit szeretettel várunk Szolnokon (Bergendy István és Détár Enikő szülővárosában).

A Kongresszus fővédnöke Göncz Árpád Úr, a Magyar Köztársaság volt elnöke, József Attila díjas író, műfordító, politikus.

Ízelítő a programokból: éjszakai csillagnézés a Csillagvizsgálóban, Libroservo, vetélkedő, eszperantó-kórus, városnézés, szakmai- és szekcióülések, játékok, irodalmi kávéház, bál.

Kérdéseitekkel, kéréseitekkel forduljatok hozzánk!
A Kapcsolat menüben minden információt megtaláltok.

A részvételi díjat a MESZ bankszámlájára, UniCredit Bank: 10918001 - 00000099 - 06730008 kell befizetni. A regisztráció a pénz beérkezésévsel válik érvényessé, az átutalásnál kérjük beírni a megjegyzés rovatba: név, cím, + "Kongresszusi részvételi díj"

Regisztrálás: Városi Kollégium, 5000 Szolnok Baross Gábor út 68.

TÉRKÉP

A kongresszus helye: VOKE Csomóponti Művelődési Központ, 5000 Szolnok Jubileum tér 1/A.

A büfé a 2. emeleten lesz, reggeltől éjfélig nyitvatartással.

A szervező csapat